https://www.facebook.com/tr?id=1996319760626310&ev=PageView&noscript=1
/
 Bejelentkezés Regisztráció Hírlevél

Bioenergetikus

Jelenleg nincs ilyen képzésünk.
Ha szeretnél értesítést az indulásról, add meg e-mail címed és amint lesz időpont, jelentkezünk!

A tanfolyamról

 

Felnőttképző nyilvántartásba vételi szám: B/2020/001932 

  • mindazok számára, akik előzetesen jelzik és az előleget befizetik modulvizsgákra felkészítő tanfolyamainkra, valamint az ezekhez elengedhetetlen életmód táborra, 10%-os kedvezményt biztosítunk

Az írott történelem kezdetétől vannak leírások, melyek a bioenergetika létezésére utalnak. Valójában a Föld keletkezését, a biomassza megjelenését követően megtalálható, hiszen jelentése, hogy az egyes működő sejtek rezgésének energiája összegződik, mely mérhetőségén kívül jellemző is az adott élőlényre. Létezéséről maguk a "szkeptikusok" is meggyőződhetnek.

Bárki képes érzékelni a másik élőlény testének rezgését, tehát érzékeli bio-mezejének infravörös tartományát. Az akadémiai orvostudomány ezt a spektrumot termo-, azaz hő-diagnosztikával, míg az alternatív gyógyászat a természetgyógyász tenyerével méri. 

A természetgyógyászat a rászorulók bioenergetikai kezelésének számtalan módszerét ismeri. Földrészek és nemzetek technikái megjelenésben és kivitelezésben is különbözőek lehetnek. Egy dolog közös valamennyiben: a jó szándék, a segíteni akarás hatja át valamennyit. Vannak közös modellek, melyek világszerte használatosak, s amelyeket mi is alkalmazunk - ilyen az aura és a csakrarendszer, amik felépítik a finomenergiatesteket, valamint a szervezetet behálózó meridián rendszer.

A bioenergetikusok különböző érzésekről számolnak be a kezükben: érezhetnek meleget, hideget, tűszúrást, rezgéseket, bizsergést, stb. A betegek hasonló érzéseket írnak le a kezelés által érintett testrészükben. 

Az aura különböző rétegei a beteg fizikai, érzelmi, szellemi állapotát tükrözik. Az energiatöbblettel járó betegség egyfajta kidudorodást vagy melegséget okoz az aurában, míg az energiahiányos rendellenesség következtében az aura is vékonyabbá és hidegebbé válik.

Testünk mindent elárul és eltárol rólunk. A test beszél, csak észre kell vennünk. Ismertek a testalkat és a személyiség fontos jeleinek összefüggései, ezeket a gyógyításban és a diagnosztizálásban szintén alkalmazzuk. 

Az érzelem és a gondolatvilág fontos hatást gyakorol az egészségre. 

Természetesen ehhez még hozzájárulnak az életmód, táplálkozás és külső környezeti tényezők. A kliensre fókuszálva végezzük bioenergetikai kezeléseinket annak érdekében, hogy a hozzánk forduló kiegyensúlyozott és egészséges legyen.

Bioenergetikusnak nevezzük azt a személyt, aki a vonatkozó jogszabályok szerint ilyen szakképzettséggel rendelkezik.

A bioenergetikai ismeretekkel rendelkező személy, a továbbképzésének megfelelő természetgyógyász módszereket kiegészíti bioenergetikai vizsgálatokkal és kezelésekkel.

A bioenergetikus a bioenergia szintet befolyásoló tényezőket, az ember testének közvetlen környezetében lévő energia és kémiai térben fellépő, műszerekkel minimálisnak, szubtoxikusnak, határérték alattinak nevezhető behatásokat empirikus ismeretei alapján értékeli, majd a saját energiamezejének felhasználásával a kliense energiamezőjének befolyásolására törekszik.

A képzés elvégzésével a résztvevő képessé válik az alábbi szakmai követelményeknek megfelelni:

- szakszerűen kikérdezni a beteget, tájékozódni a beteg anamnézisében,- feltérképezni a beteg, illetve közvetlen környezetének bioenergetikai szintjét,- feltérképezni a lakókörnyezet, használati tárgyak bioenergetikai szintjét,- az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat szakszerűen átadni,- hatékony kommunikációs technikákat alkalmazni,- információs, dokumentációs feladatokat ellátni,- összefoglalni a bioenergetika elméleti ismereteit,- az ember energiamezejének anatómiai és pathológiás ismereteit és működését rendszerezni,- a természetgyógyászati táplálkozástan energetikai vonatkozásait összefoglalni,- felsorolni a bioenergia mérésének lehetőségeit és megfogalmazni a bioenergia mérésének korlátait,- ismertetni a geopatikus, strukturális és anyagszerkezeti sugárzások lényegét, a sugárhatások csökkentésének lehetőségeit és korlátait.

A képzés az OKFŐ (ÁEEK) szakvizsgára készít fel, melyre jelentkezni csak az alapmodul vizsgák (egészségügyi és természetgyógyász) letétele után lehet. Erre a képzésre ezen vizsgák elvégzése előtt is lehet jelentkezni, az igazolás NEM évül el.

 

 

Oktatók

Árendás László
Életmód tanácsadó és terapeuta, Fülakupunktúrás addiktológus, Bioenergetikus, Szemtréner természetgyógyász, ÁEEK vizsgabizottsági tag, Vizsgaelnök
Czimeth István
Teológia, hittanár, Felnőtt-oktatási szakértő, Iskolafejlesztési-szakértő, pedagógus, Bibliaalapú lelki gondozó, alternatív pszichiáter, Parapszichológus, A parapszichológia szabadegyetemi doktora cím, Holisztikus Felnőttképzés díszdoktora cím tulajdonosa, Természetgyógyász

Jelentkezési feltételek

Érettségi bizonyítvány

 

Részvételi feltételek

Részvételi díj

A képzés díja: 125.000 Ft

Az előleg összege vagy a képzés teljes díja kiegyenlíthető az alábbiak szerint:
- személyesen, előre egyeztetett időpontban a +36 30-9484-360 számon
- banki befizetéssel vagy átutalással az alábbi bankszámlaszámra: CIB 10700598-63650686-51300009 Árendás László EV. (a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a képzésen résztvevő nevét és a tanfolyam megnevezését)

- külföldről is lehet jelentkezni és a befizetést intézni: a CIB Bank IBAN kódja: IBAN HU58-1070-0598-6365-0686-5130-0009; SWIFT kód:  CIBHHUHB Árendás László EV. (a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni a képzésen résztvevő nevét és a tanfolyam megnevezését)

Előleget a képzést megelőző 15 napon belüli lemondásnál nem áll módunkban visszafizetni.  

A részvételi díjból fennmaradó összeg a tanfolyam első napján, a képzés megkezdése előtt is fizethető, illetve a tanfolyamot megelőző napig átutalással is kiegyenlíthető.

 

FONTOS INFORMÁCIÓ!

Tanfolyamunkra történő jelentkezésénél kérjük adja meg számlázási címét. Munkatársaink 5 munkanapon belül díjbekérő számlát küldenek.

Lemondás esetén a befizetett összegből 5% kezelési költséget vonunk le.

Befizetéskor kérjük, hogy a tanfolyam nevét írja be megjegyzésként.

Előleget a képzést megelőző 15 napon belüli lemondásnál nem áll módunkban visszafizetni.

 

 
Miért érdemes az Ezokurzus Képzési Központot választani?
Több, mint 20 éve oktatunk
Oktatóink több éves szakmai múlttal rendelkeznek
Oktatóink a szakma elismert képviselői, egy-egy szakterület Honoris Kausái
Államilag elismert oktatóközpont és Felnőtt Továbbképzési Oktatóhely
Több ezer sikeresen végzett hallgató